Versek Idézetek

Idézetek

 

Csak az tud élni, ki mindig nevet,
kinek szívéből nem fogy a szeretet,
kinek lelke élettől vidám,
a világ szépségén ámulva csodál.
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt,
ki minden sziklából virágot szakaszt,
ki élete gondjain könnyedén átrobog...
Csak az tud élni:
KI MINDIG MOSOLYOG

 

 

Ha először nem érsz el, csak tarts ki bátran.
Ha itt nem találsz, keress meg ott.
Valahol megállok, és várok rád.

 

 

 

A házasság csodálatos misztérium... a férfi és a nő az a két oszlop, mely fenntartja a Földet, és megakadályozza, hogy összeomoljon.

 

 

 

A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.

 

 

 

Én tükre vagyok minden mosolyoknak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak
virágra, lepkére, bokorra, rengetegre,
farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre,
fényre, holdra,csillagokra, szegényekre, gazdagokra,
szenvedésre, vidámságra, jó napokra, rossz napokra,
rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak mindenre,
visszamosolyogjak az Istenre.

 

 

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

 

 

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben ha néma csönd borul rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Óh, jössz-e már!

 

 

Áldott csodáknak tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy bölcse, Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb!

 

 

 

Bárhol jársz, minden úton melletted leszek,
Hogy gondjaidon átsegítselek,
S ha néha megtorpansz egy fontos cél előtt,
Én ott leszek, hogy szerelmemből meríts új erőt!

Mindent, mit elér az emberi vágy,
Összegyűjtjük majd az éveken át,
Lesz egy kertünk, s benne gesztenyefák…
Mit is mondjak még neked?

Így várok reád,
S az én boldog szemem mást sose lát,
Csak a megújuló régi csodát egy életen át…
Veled!

 

 

Hogyha kell, én ezer évig várok rád,
Míg a réten harmat fénylik, várok rád,
Míg a fákon gyümölcs érik, várok rád.

Mint kósza szél a pillangót a kerteken,
Az órámon a mutatót úgy kergetem,
Míg vissza nem jössz,
s nem hagysz el egy percre sem,
És átölelsz, úgy mint rég…

Legszebb álmom, ó, ne vidd el, bárhol jársz,
Míg csak élek, véges végig várok rád...
Hisz a szerelem veled oly szép.

 

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet
nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát,
nem háborodik fel, nem rója fel a rosszat.
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül
az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz,
mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik.

 

 

A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,
És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.

 

 

 

A Nap kihűl, a Föld kiszárad, az ég üres lesz nélküled,
és én senki vagyok, ha te nem vagy velem.
Annyira szeretlek!

 

 

Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örökké és holtomiglan.
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni.

 

 

Az igazi boldogság forrása önmagunkban rejlik, és mások nem tehetik igazán boldogtalanná azt, aki boldog akar lenni.

 

 

 

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

 

 

Isten szolgálásának legjobb módja, ha követjük álmainkat. Csak aki maga is boldog, képes a boldogságot szét árasztani.

 

 

A régész a legjobb férj. Minél inkább öregszel, annál inkább érdeklődik irántad.

 

 

Valamely embert szeretni azt jelenti: úgy látni őt, ahogy Isten elgondolta.

 

 

Jó érezni, hogy szeretlek.
Nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép
És csak veled teljes az élet.

 

Ha egyszer eltünnél, és egy jótündér csillagokká szórna szét, az olyan széppé tenné az eget, hogy az emberiség beleszeretne az éjszakába.

Miért nem hiszed el, hogy nem szeretek mást? Miért nem hiszed el nekem ezt a vallomást? Ha nekem születtél, miért nem vagy az enyém? Ha nem nekem születtél, miért születtem én?

Sohase gondoltam, hogy ilyen szép az élet, mióta ismerlek csak azóta élek. Szívem szíveddel lágyan összedobban, szeretlek napról-napra, jobban és jobban.

Hogyan tudnék élni nélküled? Hiszen rólad szól az élet.

Csak egy percig szeress, amig elmondom imádlak. Csak egy óraig szeress, amig megsúgom, kivánlak. Szeress egy napig, amíg csókolni tudlak. Szeress egy életen át, és én mindig szeretni foglak.

Hosszú álom az élet, valaki rosszat álmodik, s valaki szépet. Én azt szeretném, ha mi együtt álmodnánk valami szépet, s a mi álmunk soha nem érne véget.

Szeretném szívemet kitépni s virág helyett az ablakodba tenni. Hogyha látnád hervadó szívemet, akkor elhinnéd, hogy igazán szeretlek.

Van egy álom, egy test, egy barát, ami csak rád vár, és van egy szerelem, ami csak miránk.

Az együtt töltött percekből legyenek órák, majd napok. A napokból legyenek hónapok, s az örökkévalóság tartson addig, amíg veled vagyok.

A legszebb érzés, ha rád gondolok. A legszebb érzés, ha rólad álmodom. A legszebb érzés, ha hozzád érhetek és ha veled ébredhetek.

Remélem valóság lesz minden édes remény, mely ott él a szívünk rejtekén. Az élet és a remény tárt karokkal vár, s hogy szép lesz-e, az csak rajtunk áll.

Mikor rózsát látok te jutsz az eszembe, ha a neved hallom könny szökik a szemembe. Nehogy azt hidd, hogy el foglak feledni, mert én téged örökké foglak szeretni.

Nem mondom, hogy szeress, azt se hogy gondolj néha rám. Mert ha szíved nem ezt súgja, hiába is mondanám.

Fáj, ha rád néz a két szemem. Fáj, ha bennem élsz, s én benned létezem. Mint egymást kioltó s tápláló két elem, fáj ha vagy, s még jobban ha nem.

Fáj olyant szeretni, akit nem érhetsz el, aki szinte azt sem tudja, hogy létezel. Tudni, hogy nem kellettél neki, érezni, hogy más is szereti, olyan aki el is érheti.

Van 25 másodperced, hogy írj nekem. Ebből 15 hátra van és ha az sms-ed nem ér ide 10 másodpercen belül, amiből 8 már le is telt, akkor jössz nekem ezer puszival.


 

Ha este lefekszel és kinézel az ablakon, keresd az égen a legszebb csillagot. S ha azokra gondolsz, akik téged szeretnek, gondolj majd rám is, mert én is szeretlek.

Te vagy a kezdet, te vagy a vég, nélküled felhős az ég. Csak veled látom szépnek a napot, csak téged szeretlek, remélem tudod.

Valakit megszeretni egy perc is elég, valakit elfelejteni egy élet is kevés. Legyen az élet bármilyen mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha.

Szerelmes szívem érted eped, a világon mindent megadnék neked. Éjjel-nappal arra várok, hogy egyszer veled legyek.

Kinézek az ablakon, látom a Holdat ragyogni, érzem a könnycseppeket arcomon lefolyni. Ha itt lennél és megkérdeznéd, mi bajom, csak annyit mondanék, hiányzol nagyon.

A csókod festi kékre az eget, szemed színétől zöldülnek a fák, nélküled üres minden képkeret és világtalan az egész világ.

Halkan kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon. Villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még.

Nézz a szemembe és a szívembe látsz. Ölelj magadhoz, hogy ne múljon a varázs. Fogd meg a kezem es ne engedj el soha, te vagy az életemben a legnagyobb csoda.

 

 

 

Versek

 

Heiner Ágnes: Nélküled

Álomba ringatom magam,
Mikor magányom úgy kívánja,
Nélküled minden nap ezer év,
S nem alszom éjszakánként.

Volt mikor nem voltál,
S nem is fájt, hogy nem voltál,
De most csendesen-fájón éget,
Hogy nem érinthetlek téged.

 

 

Juhász László: Szeretlek

 

Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggyőzött hogy beléd estem,
Gyönyörű arcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!!

 

 

Juhász László: Megérintettél...

 

Megérintettél,
S már hiányzol ha nem láthatlak
Lelkem sötét zugából
Kirántottál a fényes jelenbe
Meggyulladt fáklya jelzi az utat
Amelyen végigmenve szeretném érezni
Végig, kezed lágy érintését
Szemedben csillog a szépség
Arcod olyan gyönyörű
Mint angyalok legszebbike,
Mosolyogsz felém
Minden egyes nap
Szeretném ha mellettem mosolyognál tovább
Kezünk egymásba olvadna
Szívünk csak egymásért dobogna
Lelkünk örökké szeretne.

 

 

Mágori Bea: ...Kulcs...

 

Ki vagy Te, ki az éj leple alatt
belopódzol az álmaim ajtaján?
Hogyan szereztél kulcsot a szívemhez?
hiszen elrejtettem egy hűvös éjszakán.
Bedobtam a kulcsot egy sötét verembe,
mert oly sok fájdalmat hozott életembe.
Átléptem a bánaton, s a kulcsot elfeledtem,
De Te rátaláltál és ez lett a vesztem,
Mert beléd szerettem.

 

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

 

Ady Endre: Őrizem a szemed

 

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

 

 

Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet…

 

A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.

Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép szemednek –
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvösbájos tükrében.

Titkos kérdés keletkezik szivemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.

Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád teljében úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od’adnám magamat a halálnak.

Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

 

 

Csukás István: Ülj ide mellém

 

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

 

 

Szabó Lőrinc: Szeretlek

 

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

 

 

Radnóti Miklós: Virágének

 

Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullanak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tünő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.

 

Radnóti Miklós: Levél a hitveshez

 

A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom, -
s szivemben nappal újra megtalálom, -
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem újra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád,
megjártam érted én a lélek hosszát, -
s országok útjait; bibor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szivós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2x2 józansága hull rám.

 

 

Kolozsvári Katalin: Szereti első látásra!

 

Mikor megláttalak rögtön tudhattam volna,
hogy nélküled élni tudni, soha napján nem fogok!
Szemedbe nézek némán, elmondom mit is érzek igazán!
Sokszor kérded mit szeretek benned,
de valahogy a válasz kevésbé megy!
Szeretlek, ezt érezned kell!
Tudnod kell mit is érzek igazán!
A szívem örökre csak a TIÉD már!!!
Ha TE is úgy szeretsz, mint én régóta már!!!!

 

 

Bogár Lilla: Az a pillanat

Neked csak egy este volt,
De nekem maga az álom,
Megérintett kezed,
Megint arra vágyom!

Lágyan simogattad hátam,
Mint finom nyári szellő a fákat.
Édes csókokat hintettél arcomra,
Olyan volt, mint maga a csoda.

Édesen magadhoz öleltél,
Mint kisgyermek a mackóját,
Olyan jó volt érezni,
Szíved dobbanását.

Majd azt mondtam,
Ez sok nekem,
Tudom hiba volt,
De sajnos megtettem.

Azóta nem éreztelek ily közel magamhoz,
El se tudod képzelni mennyire mardos.

Százszor meg százszor gondoltam arra,
Mi lett volna ha...?
És azóta is bánom, hogy nem melletted ébredtem,
Azon a szép nyári reggelen.

 

 

Petőfi Sándor: Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörölni véle könnyűimet érted,
Ki könnyedén elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

 

Farkas Kitti: Vallomás a szerelemről

Furcsa érzés, nem értem.
Én ezt senkitől nem kértem.
Egyik percben lenn vagyok a mélyben,
Utána repülök fenn a magas égen.
Felhőn sétálok, majd érzem a pokol tüzét,
Lelkem szárnyal, majd hirtelen megég.
Néha úgy érzem, nem kell semmi,
Utána a világot át tudnám ölelni.
Mélyből a magasba, magasból a mélybe...
Hát ennek már sohasem lesz vége?
Érzem, belehalok, ha nem láthatlak.
Csak Téged, Téged, Téged akarlak!

 

 

 

 

Tetejére